Az ajándékdobozban az utalvány mellett egy katalógus található, mely részletesen bemutatja a választható programokat. Ezek közül kedvére dönthet a megajándékozott:
Meghívás 1 vagy több fő részére egy extrém programra.
Acéllövedékek, Apokalipszis most, Sólyom végveszélyben… Ezek a háborúkról, csatamezőkről és kiképzőtáborokról szóló filmek még azoknak is beindítják a fantáziáját, akiknek eddigi életükben a legagresszívabb ellenfelük egy kijáratot nem találó éjjeli lepke volt. Aki viszont mindig is arra vágyott, hogy extrém körülmények között, minimális segítséggel, magára utalva tegye próbára túlélőképességét, ügyességét és stratégiai érzékét, az most megtudhatja, milyen egy katonai túlélőtábor. Kemény kiképzésekkel, a civilizáció kizárásával, az éjjel és nappal tartó feladatokkal most mindenki próbára teheti magát, aki készen áll egy időre lemondani a kényelemről, és meg akarja tudni, vajon valóban olyan acélos-e, mint azt eddig képzelte.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Egy igazán különleges programban vehet most részt, amely általában csak profik és katonák számára hozzáférhető. Legendás fegyvereket tarthat a kezében, sőt, tüzelhet is velük. A választás nem lesz egyszerű, komoly döntés előtt áll az a fegyverbarát, akinek el kell döntenie, hogy az orosz fegyvergyártás örökzöld darabjaival, a nyugat-európai, tű pontos puskákkal és pisztolyokkal vagy a klasszikus amerikai darabokkal adja le a lövéseket. Mindhárom kategória egy más világ, és bármelyiket is választja, garantált a feledhetetlen, talán soha vissza nem térő élmény. Kérje meg társát, hogy másik fegyvercsomagot válasszon, így lesz mit megbeszélni!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A búvárkodásnak most egy különleges változatával ismerkedhet meg. Talán nem is gondolná, hogy Budapesttől 37 km-re csodálatos, izgalmas víz alatti világ tárulhat a szeme elé. A rövid elméleti bevezető után már csobbanhat is profi vezetőjével, és megtekintheti a világ első víz alatti búvármúzeumát. A kristálytiszta tó vízében úszkálhat patinás roncsok között, édesvízi medúzákat csodálhat meg, és akkora halakkal barátkozhat, amelyekkel még a tengerben is szökőévente találkozhatna. A tavat második otthonaként ismerő búvároktató társaságában Önnek is azonnal otthonossá és feledhetetlen élménnyé válik ez a fantasztikus, víz alatti világ.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Helikopteren utazni önmagában is összehasonlíthatatlan élmény, hiszen a zárt tér ellenére nem dobozban érezzük magunkat, hanem úgy, mintha egy olyan különleges, velünk együtt mozgó szerkezettel szereltek volna föl bennünket, amely lehetővé teszi, hogy szálljunk. Arra azonban biztosan nem gondolt, hogy egy helikopter legalább annyi kunsztra képes, mint egy repülő. Le lehet állítani a motorját a levegőben, ha úgy tartja kedvünk, akár függőlegesen is lebeghetünk, vagy éppen vakmerő csavarokat, flippeket hajthatunk végre. A kormányt természetesen szakavatott pilóta fogja, Önnek mindössze egy elvarázsolt szitakötővé kell átlényegülnie.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Bármit választ is a kedves látogató, az a levegőben fog megtörténni. A döntés nehéz. Aki a felhők szerelmese, az a repülés minden formáját ki akarja próbálni. Járjon a klasszikusok nyomában, és lebegjen hőlégballonon, nyugodtan, szépen, méltóságteljesen. De szállhat szilárd egységben, meglepetésből meglepetésbe zuhanva, hiszen erről szól a kötelékrepülés. Ha úgy érzi, nincs szüksége külön gépezetre a levegőben, csak ugorjon ki a gépről tandemben. Lehet, hogy a tájat, mint térképet kívánja szemlélni. Ez esetben a műrepülést ajánljuk. Ha pedig Hajdúszoboszló légáramlataira bízná a szárnyait, próbálja ki a vitorlázó repülést. Mindenképpen felemelő élményben lesz része.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Akit érdekelnek a technikai sportok, azok számára az off-road motorozás az egyik leglélegzetelállítóbb dolog a világon. A profikat figyelve úgy tűnhet, ők valami különleges adottsággal jöttek a világra, azért, hogy minket, földi halandókat ijesztgessenek és szórakoztassanak. Aki érzi magában azt a kalandvágyat, hogy maga is elsajátítsa ezt a fantasztikus extrém sportot, lenyűgözi a sok szép motor látványa, vagy aki már birtokában van a tudásnak, azt egy különleges lehetőséggel várjuk. Ha most vág bele a motorozásba, vagy ugyan már motorozott, de az országútról még nem tért le, profi oktatók veszik kezelésbe, és a lecke után már csak a terepmotorozás adrenalintól kísért élvezete következik. Akinek az off-road nem újdonság, most szabadon verheti a port.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A bivalyerős BMW-kben az a legnagyszerűbb, hogy nemcsak egyenesben érezteti velünk erejét, a speciális futóműnek köszönhetően a kanyarokban akad el igazán a lélegzetünk. Még annak is, aki olyan szerencsés, hogy minden reggel a megtestesült csúcstechnológia várja a kapu előtt, be kell érnie a 130 km/órával. A sebességkorlátozás csupán egyetlen helyre nem érvényes, ez pedig a Forma 1 világa a Hungaroringen, ahol kötelező tövig nyomni a pedált. Akinek az adrenalinról a sebesség jut eszébe, annak ez a versenypilóta mellett eltöltött néhány kör hatalmas kaland lesz. Az élmény bizonyára jól megágyaz majd annak a menetnek, amelyet egy gokartban gyorsulva őrjönghet végig az, aki a száguldást választja levezetésnek
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Nem nőtt fel még olyan fiúgyerek, akit ne érdekelt volna a tankvezetés. Ez is tehát egy az olyan programok sorában, amely régi, eddig meg nem élt álmot válthat valóra. Aki él ezzel a kivételes lehetőséggel, nyilván fel van készülve arra, hogy nem sétakocsikázásra indul. Lánctalpakon vagy gumikeréken, de mindenképpen maradandó élményre számíthatunk. Hatalmas, nehéz és nehezen mozgatható harci gépeket kell majd vezetni és koordinálni, mindezt páncélos fejvédőben, 10 perc kiképzés után. A harci jármű belsejében, a profi sofőr mellett kuporogva, majd a kormányt átvéve semmi nem áll többé az utunkba, hogy átadjuk magunkat annak a gyermeki extázisnak, amelyet a harci játék élménye okoz.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Az adrenalin nem feltétlenül jár együtt a halál közeli élménnyel, és ha valaki a mennyországba szeretne kirándulást tenni, annak sem kell búcsút venni szeretteitől. 1 órán át úgy töltheti idejét, akár egy szupersztár. Ugye ez is elég izgalmas? Telepedjenek hát be barátaival a hatalmas limuzin mindent elnyelő és mindenre félhomályt borító bendőjébe, és koccintsanak a sikerre a pezsgővel, amely már Önökre vár jégbe hűtve! Ilyen szemmel biztosan nem látta még Budapest fényeit, és ha ki kíván pillantani a titokzatos sötétített üvegen kívül máshonnan is, használja bátran a tetőablakot. Ne felejtse el megkérni barátait, fényképezzék le Önt, amint hátradőlve élvezi, hogy sikerült az élet!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A kiteszörf népszerűsége olyan mértékben nő, mint egykor a vaníliafagylalté, pedig esetünkben extrém sportról van szó. Hazánkban mégis ez a leggyorsabban fejlődő vízi sport. A látványosság senkit ne riasszon el. A fordulózás, krajcolás, lejtőszelezés és élezés könnyen megtanulható, és a kezdeti bukfencek után felemelő érzés megtapasztalni ennek a földön, vízen és levegőben folyó adrenalinsportnak szívet dobogtatóélményét. A felszerelés negyed akkora mint a hagyományos szörfnél. A tanfolyam bármely szeles napon elkezdhető, és ha az elemek adottak, hétvégén és hétköznap is várják a tanulni vágyókat. A profi oktatók és a felszerelés biztosított. Az oktatás intenzív és személyre szabott, a legújabb deszkákkal és kite ernyővel.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Napjainkban nem rejtély többé a kaszinók misztikus világa. A sátán bibliája közkinccsé vált, és nem csak lehet, de illik is lapozgatni. Sőt, ha szeretné, házhoz is hozzák! Ne maradjon ki Ön sem ebből a borzongatóan izgalmas kalandból. Gyűjtse össze leendő kártyapartnereit, és a profi krupié máris ott terem, hogy megismertesse Önökkel a pókert, annak történetét, szabályait és technikáit. Gazdagabb lesz! Ha nem is valamely nemzetközi tornán elnyert összeggel, de visszatérő, megunhatatlan élményekkel biztosan. Nyitva állnak majd Ön előtt Montecarlo és Las Vegas kaszinói, és az új, tartalmas kijelölt napok, amikor összeülhet barátaival, és megmutathatja igazi pókerarcát.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Aki elképzelte már, miként küzdene végig egy ütközetet a harcmezőn, az kipróbálhatja, milyen egy hamisítatlan katonai akció. Válassza az Airsoftot, és éljen át 3 bajtársával együtt egy valódi csatát! Érezze, ahogyan átjárja az adrenalin, miközben katonai küldetéseket, pilótamentést, vagy éppen aknazár felszedést hajt végre, kezében egy szovjet hadifegyver élethű másolatával, amely nem csupán külsejében hasonlít az igazira, de szerkezete, működése és pontossága is valósághűvé teszi a szimulált szituációt. Vegyen hát egy jókora lélegzetet, induljon harcba, és élvezze ezt a stratégiai érzéket és a fegyverek szeretetét igénylő felnőtt játékot.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Ugye szeretett gyerekkorában mászókázni, vagy olyat játszani, hogy ugrik, és elkapják? Ha igen, úgy ne hagyja ki ezt az élményt, mert a sziklamászás nagyon jó játék, különösen, ha Magyarország legprofibb csapata veszi kézbe tanítását és ügyel biztonságára. A helyszín pedig hazánk egyik méltán legcsodáltabb vidéke, a Gerecse hegység, ahonnan ereszkedés vagy kötélpályán siklás közben csodálhatja meg a Dunakanyar páratlan szépségű panorámáját. Ismerkedjen meg a hegymászó kötelek használatával, a kötéltechnikával, másszon nyitott barlangkürtőben, keljen át drótkötélen két sziklafal között, a lombok fölött, majd ereszkedjen alá, akár egy pihenni vágyó sas madár. Élete nagy kalandja lesz!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A sebesség megszállottjai most végre részt vehetnek a kalandban, amely 3 környi féktelen gyorsulásról szól, élete leggyorsabb köreivel a Hungaroringen! Ha megvizsgálja és megérinti a SUZUKI GSX-R 1000 motorkerékpárt, érzi majd, hogy a keréktől a tankig minden részletében tökéletes. A pilóta nem fél csúcsra járatni a motort. Pattanjon mögé, és élvezze a félelmet nem ismerő sebességet! Amikor süvít a szél, bőg a motor, egyre inkább úgy érzi, eggyé válik a géppel. Ha szeretne mindent maga mögött hagyni, várja a Hungaroring, a motor és pilótája, védőfelszerelés, valamint egy szakemberekből álló csapat, akik biztonságáról gondoskodnak, amíg Ön a szabadság és a sebesség mámorát éli át.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Mi hajtja a Jet-skit? Benzin? Ááááá! Adrenalin. A Jet-ski ugyanis egy erőgép, ráadásul a vizet tapossa, amely a betonnál jóval ingatagabb platform. Azért a motor nagyságát sem kell elhanyagolni, amely a jármű méretéhez képest igen tekintélyes. Ezt az összeállítást lovagolhatjuk meg mi, mint végső tényező. Katalógusunkban vannak ennél bonyolultabb és kifinomultabb kalandok is, de a nyers erő átélésének nemigen van hatékonyabb eszköze. Egy kiadós száguldozás a Tisza tavon, és olyan fröccsöt kap az agyunk, hogy még órák után is nehezen alkotunk más szavakat, mint a „vmm-vmm” vagy „brmm-brmm”, és az első adandó alkalommal újra Jet-ski-re pattanunk.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Az ejtőernyőzést lehet, hogy nehéz elkezdeni, abbahagyni viszont szinte lehetetlen. Válassza a szabadesést egy tapasztalt, fiatal csapat társaságában, tandemben, és tapasztalja meg mennyire élvezetes emberként egy teljesen más közegben, a levegőben létezni, mindenféle segédeszköz nélkül, csupán egy ernyővel. Új környezetét könnyű lesz megszokni, hiszen a levegőben minden annyira könnyű. Az álomszerű utazást még élvezetesebbé és izgalmasabbá teheti, ha megkéri a Tandem Team levegőben jártas tagjait, hogy mutassanak be Önnek szabadesés közben néhány hátraszaltót vagy bukfencet. Ki tudja, ha rákap az ízére, talán majd Ön is megtanulja!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Folyót forrásáról - tartja a közmondás. A Tisza zabolátlan, vad folyam, és ez már a forrásánál nyilvánvalóvá válik azok számára, akik ezt az úti célt választják, amikor rafting túrát tervezgetnek. A kombinált rafting és terepjáró Tisza-forrás túra programja azonban több mint vízben oldott adrenalin. Aki olyan vadvízi tájat szeretne bebarangolni vízen és szárazon, amelyet eddig még nem rontott meg a civilizáció, azt bizonyosan meghatja és rabul ejti a Kárpátalja érintetlen vidéke. Terepjáróval körülnézni e tájon ugyanakkora kaland, mint lemanőverezni a folyó kezdeti szakaszán: expedíció tapasztalt túravezetővel és a vadregényes természettel.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Raftingoláskor az ember egy szokatlan közegben próbálja megoldani a felmerülő kihívásokat, a hétköznapi életben elsajátított technikákkal, vagy azokon túl. A mindennapjainkat megtanultuk uralni, de vajon hogyan uralnánk egy hömpölygő folyót, ahol nem hagyatkozhatunk másra, mint az ösztöneinkre, és társaink ösztöneire? Néha érdemes kipróbálni, mert fejleszti a személyiséget, és legalább jó levegőn vagyunk két napig. Igazi csapatjáték. A folyó pedig, ha jól irányítjuk a tutajt, igazi játszótárs. Ne hagyja ki a lehetőséget, vegye fel az áramlat ritmusát, és ossza ki a hullámokat a Salza vagy a Soca vadvizén!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Repülni fog, ezért bízza magát fantáziájára, milyen módját választaná a levegő meghódításának. Szeretné kipróbálni a súlytalanság érzetét? Vagy átélné milyen természet közeli érzés a vitorlázás? A legnagyobb élmény, ha eközben Ön vezeti a repülőgépet! Vagy inkább integetne egy barátjának a gép ablakából, akivel egy időben külön gépben, kötelékben repülhet? Netán a felhőket vágyik kergetni, magasabban, mint ahol általában egy repülőprogramon lehetséges? Mindegyiknek megvan a varázsa, ezért nem könnyű a döntés. Egy azonban biztos. Akár saját kezébe veszi az irányítást, akár a szinkronban repülés kalandját választja, vagy a felhőket csodálja meg, az élmény, amelyet átélt, soha nem felejti el.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Aki kiteszörfözni megtanul, az még sok mindenre képes lesz az életben. Például arra, hogy ezen túl még jobban élvezze a nyarat egy olyan sport tudásának birtokában, amely ízig-vérig az adrenalinról szól. Vágjon hát bele, és vegyen részt ezen a kétnapos tanfolyamon, ahol elsajátíthatja a vízen járás technikáját, azaz a négyzsinóros kite-okkal való biztonságos közlekedés alapjait és a vízi startot. A sport tudományába való bevezetés a felszerelés megismerésével kezdődik, azt is megtanulja, hogyan rakja össze az ernyőt, elméleti ismereteket szerez, kipróbálja magát szárazon és vízen, végül megteszi az első métereket, amelyeket bizonyosan nyárról nyárra újabbak követnek majd.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Ez a program rajtunk kívülálló okok miatt megszünt. Kérjük válasszon másik programot. Megértését köszönjük!

A magabiztos vezetés nem csupán azért jó érzés, mert az autót uralni határtalan szabadságot ad. Ha mások is ülnek benne, különösképp akkor, ha családunk tagjai, nem engedhetjük meg magunknak a szorongást és a bizonytalanságot. A vezetéstechnikai programon olyan ismereteket sajátíthat el, amellyekkel nem jelent többé gondot a síkos út, a hirtelen fékezés, vagy az új, nagyobb autó méretének kényelmes megismerése. Míg Ön forgalomkedvelő emberré formálódik, addig családtagjai sem unatkoznak. Gyermekei Ön mellett szívhatják magukba a vezetési kultúrát, majd a számukra kialakított kresz pályán apró villanyautóikkal ők is belekóstolhatnak a vezetés élményébe.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A repülés csodálatos érzés. A helikopter a teljes szabadság érzésével ajándékoz meg bennünket, hiszen hatalmas ablakain át zavartalanul csodálkozhatunk rá az alattunk elterülő tájra, és úgy röpködhetünk, mintha bárányfelhőről bárányfelhőre szállnánk. Legyen hát részese Ön is ennek a minden tekintetben emelkedett kalandnak, és nehogy otthon felejtse kameráját vagy fényképezőgépét, mert olyan szögből tekinthet le a világra, amelyre akkor is érdemes lesz emlékeztetnie magát, ha életének e különleges tizenöt perce után visszatért az égből a földre, a többi ember közé.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Fogja fülön barátait, és fedezzék fel a Dél-alföld különleges, homokdűnés területét, Soltvadkertet és Kunfehértót. Az egész napos túra során Szegedről indulva úttalan utakon, dimbes-dombos terepen élhetik át és figyelhetik meg, mire képes egy valódi, harcedzett terepjáró autó, és milyen érzés olyan útra tévedni, amelyet még nem érintett kerék. Az adrenalin nyomában ott az étvágy. Vasrácsos hússütés vagy szalonnasütés? A tűzrakás után bármelyik jól fog esni, elhiheti. És aki nem csupán a tájban és az őszinte ízekben kívánja örömét lelni, az megismerkedhet a terepi navigáció módjával, megtanulhatja a koordinátakeresést, vagy felkutathat egy geoládát.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A terepjáró csodálatos konstrukció, hát még egy Hyundai Gallopper. Most választhat, hogyan kívánja igénybe venni, és ez itt szó szerint értendő, ezt a remek járművet. Terepen, sofőrként másfél órás rázkódás? Navigálna egy lélekemelő, földrengető tereptúrán, vagy megfigyelőként is sajátjává tenné ezeknek a kiváló járműveknek minden részletét? Annyi bizonyos, bármilyen szemszögből is közelít a terepjáró élményhez, az élmény örökre Önnel marad, már csak azért is, mert mindegyik választható programról felvétel készül, amellyel néhány napon belül újra átélheti ezt az off-road movie-t.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Eszébe jutott már, hogy egyik szabad délutánját egy autóban töltse? Mindjárt jobban hangzik, ha kiderül, hogy az autó egy valódi Land Rover Defender, számos expedíció szállítója, segítője, technikai bázisa. Valószínűleg talál partnert, aki szívesen elkíséri, mert ha valamire, hát erre a programra valóban illik a kaland szó. A Kiskőrös – Kecel – Soltvadkert navigációs túra alatt mindent kipróbálhatnak, ami izgalmas egy ilyen terepjáróban. Az első európai félsivatagban sem extrém akadályokban, sem a látvány szépségében nem lesz hiány. A gyönyörű, homokos talajú fenyőerdei környezet, az út legyőzése és ez a kiváló jármű garantálja a felejthetetlen szórakozást.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Most felejtse el az aszfaltot, térjen le az útról, és vágjon neki a bukkanókkal teli terepnek, hogy aztán minden akadályon átgördülve átadja magát a fékezhetetlen szabadság érzésének először egy Cherokee Jeep-ben, majd Quadon! Szántson végig a külön erre a célra épített off-road pályán, tegye próbára a négy kerék meghajtást, az extra emeléseket, a páratlan dinamikájú motort, hozza ki a legtöbbet magából és ebből az elnyűhetetlen, bivalyerős terepjáróból. Ezután pattanjon át a Quadra, és meglátja, ezúttal sem létezik ön előtt akadály, buktató vagy bucka. A legrázósabb terepen sem érhetik kellemetlen meglepetések, és a határtalan képességek megismerésével gazdagszik majd.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A Balaton hazánk egyik legnagyobb kincse, partjainál hívogatónál hívogatóbb, kisebb vagy nagyobb településekkel, amelyeket mind ez a tó éltet. Bizonyára van olyan társaság, melynek kíséretében szívesen felfedezné a Balatont oly módon, ahogyan erre senki másnak nincs lehetősége. Járják be a tavat keresztül-kasul egy Chapparal 275 SSI típusú, 425 lóerős, 10 méter hosszú sporthajóval, és élvezzék az akár 100 km/h-s sebességet, amellyel a habokat szántják. Badacsonyi hegy? Tihanyi félsziget? Ha kiszáguldozta magát partnereivel, pihenjen meg ott, ahol a kilátás a legmegragadóbb az Ön számára, és fogyasszon el egy kellemes aperitívet vagy egy hűsítő üdítőt, amely szintén hozzátartozik a programhoz.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Közelről ismerkedni az állatokkal mindig meghatározó élmény. Az állatsimogatóban önfeledt perceket tölthetünk városunkban máshol nem látható állatkák közelében. Ha viszont valaki úgy érzi, hogy a kiskecskék mekegésénél és a lámák kérődzésénél borzongatóbb kalandra vágyik, az látogasson el a Tropicariumba, és ugorjon fejest a cápák közé. Aki elfogadja a 8 kétméteres, de barátságos fenevad meghívását, életének különleges félóráját töltheti az egyik legcsodáltabb állatfaj példányainak társaságában, és megérti, miért nyűgöznek le annyi kutatót és művészt a cápák adottságai, természete és a róluk szőtt legendák. Az ismerkedésben a vendéget merülésvezető segíti, aki az élményszerzés minden részletére ügyel.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Ejtőernyőzéskor nem az a lényeg, hogy kiugrunk a repülőből, hanem a szabadesés, amely a világon az egyik legcsodálatosabb átélhető élmény. Megszűnik a távolság, minden ugyanakkora lesz, nincs közel és messzi, és nem változik a horizont sem. Csak lebegünk, lebegünk a levegőben. Majd tandempilótánk kinyitja színes kupolánkat, ekkor kezdjük érzékelni a sebességet, és a légi operatőrt figyelve döbbenünk rá, hogy mennyire sebesen szántjuk a levegőt magunk is. Már a földet érés pillanatában visszavágyunk a levegőbe. Szeretné kipróbálni, milyen érzés? Esetleg a szabadesés helyett inkább lassan érne földet, hogy több ideje maradjon mindent megfigyelni és kigyönyörködni magát? Vagy talán önállóan szeretne repülni? Válassza ki, mit kezd a levegővel!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Ez a szolgáltatás rajtunk kívülálló okok miatt megszünt. Kérjük válasszon másik programot. Megértésüket köszönjük!

Aki egy kis luxusra vágyik, szeretné végre elengedni magát hogy a nézelődésen és a pezsgőzésen kívül ne kelljen semmivel foglalatoskodnia, az adrenalinról azonban mégsem akar teljesen lemondani, azt egy motorcsónakos dunai kirándulásra invitáljuk. Budapest és Szentendre utcáin sétálva rengeteg gyönyörű és izgalmas dolgot felfedezhetünk, a Dunáról nézve viszont teljesen új szépségeit láthatjuk meg az eddig jól ismertnek vélt helyszíneknek. A Chapparal motorcsónak fedélzetén pezsgővel koccinthatunk a látványra, hátradőlhetünk, nézelődhetünk, és egyetértően bólinthatunk a gondolatra, mely szerint: egy kis luxus mindenkinek jár! A kirándulás végén egy apró kis meglepetés is várja az utasokat.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Egyedülálló lehetősége nyílik, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön a Föld gyomrához. Olyan világba kukkanthat be, amelyet a mindennapi életben csak fantáziája segítségével láthat, úgy is csak akkor, ha élénk a fantáziája. Ezen a különleges barlangtúrán a nyilvánosság elől elzárt, kiépítetlen, csak profik számára látogatható barlangot fedezhet fel, és olyan látvány tárul szeme elé, amely csak a sci-fi írók agyából pattanhatnak elő. Szűk átjárókon, hatalmas csarnokokon juthat el a kristálytiszta barlangi tóhoz, és biztosan eszébe jut majd, vajon, tényleg véget ér-e a világ azon a ponton, amelyen a mindennapi életben nem hatolhatunk át.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Kétféle ember van. Az egyik, aki régi metszeteket látva az integető földön maradtak közé, a másik, aki a Zeppelinen a felhők közé emelkedő pionírok közé képzeli magát. Az utóbbiak számára jó hír, hogy végre ők is átélhetik, milyen élményt ad a hőlégballonon történő utazás. Aki erre a kalandra vágyik, biztos azt is tudni szeretné, hogyan áll össze ez az emberiséget az egekbe repítő szerkezet. Itt a lehetőség, Ön az összeszereléstől kezdve részese lehet a programnak, ahol a felszállás, a lebegés majd a földet érés mind úgy zajlik majd, ahogy első adrenalinra vágyó ősapáink idején, és ebbe a pezsgős avatás is beletartozik.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Fedezzen fel egy olyan vidéket, amelynek érintetlensége, vadsága és tisztasága napjainkban már csodaszámba megy. Biharfüred Románia egyik leggyönyörűbb tája, ahol a tél olyan, mint ahogyan azt álmainkban elképzeljük. Ropogós szűz hó, harapni valóan tiszta levegő, kristálytiszta égbolt és hatalmas fenyvesek. Ezen a tájon kalandozhat motoros szánnal, amely teljes szabadságot és mobilitást biztosít ahhoz, hogy minden apró szegletét megismerje ennek a pazar vidéknek. Napsütésben, hóesésben, vagy csillagfényes estén nem találhat szebb és minden izgalmában is békét adó programot az, aki a természet közelségére vágyik.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Vegyen részt egy olyan kalandban, amely garantáltan kiragadja a hétköznapokból! Mikor átöleli a kék ég, új tartományba érkezik. A csend és a béke világában jár, ahol csak a szél susogását hallani. A végtelen távlatok, dimenziók és a szabadság birodalma ez, a siklóernyőzés pedig a repülés legkönnyedebb formája, hiszen egy eddig ismeretlen közegben vándorolhat kedvére a gravitáció kötöttségei nélkül. A repülésben társa lesz a pilóta, aki szinte annyit tartózkodik fent, akár a madarak, és pertuban van a felhőkkel. A látványt életre szóló emlékként őrizheti meg, de kameráját azért ne felejtse otthon! Szelje bátran az eget, és térjen haza a végtelen égbolt képeivel!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Aki imádja a vadvizeket, és szereti összemérni magát a természet erejével, annak a rafting a legkiválóbb kikapcsolódás. Merre is vegyük az irányt? Fedezzünk fel egy olyan vidéket, amely a szokásos úti céloknál nyersebb, keletibb és kevésbé jólfésült. Persze ha már a hullámok taraján egyensúlyozunk, nincs helye a fésűnek, ám az külön élmény, hogy ismerőseink közül mi jártunk itt először, mi derítettük föl ezt a vidéket, és mi barátkoztunk össze – nem kis harc árán – először a Prút folyóval. A Duna mellékfolyóinak keleti csoportjának vizeit ez a hömpöly gyűjti össze, alacsony vízállástól tehát nem kell tartanunk, és ha szerencsénk van, még egy medve is a bizalmába fogadhat bennünket.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

A vitorlázás megszállottjai órákon keresztül tudják szórakoztatni környezetüket olyan kalandokkal, amelyeket csak az tud igazán értékelni, aki maga is megízlelte már ezt a gyönyörű, elegáns, de csöppet sem hátradőlős sportot. Most itt a lehetőség, hogy egy profi csapattal a háta mögött vegyen részt egy vitorlásversenyen, és kivegye a részét mindabból, ami megalapozza bennünk az ilyen kalandok iránti szenvedélyes szeretetet. Az Enter 29/E típusú hajó fedélzete nem lesz többé semleges terület az Ön számára sem, amint hajókötél kerül a markába, meghallja a vitorla suhogását, és a hullámokat hasítva, jó szelet keresve elindulnak a cél felé.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Bárcsak szárnyakat növeszthetnénk néha, ha kedvünk tartja, elszakadhatnánk a földtől, ezzel együtt minden földi problémától, és csak repülnénk, köröznénk szabadon és vidáman, mint a madarak. Ha Ön így gondolja, nincs egyedül ezzel, mert ez az érzés azokban is ott fészkelt, akik létrehozták ezt a minden tekintetben különleges programot. Rugaszkodjon el a talajtól, és próbálja ki a sárkányrepülést, vagy ha már kipróbálta, élje át újra! A Balaton fölött körözve, egy teljes órát a levegőben töltve, testét szárnyaira bízva olyan kalandot élhet át, amely nem csupán a repülés élményével, de egy teljesen új látószöggel, a madártávlattal is megajándékozza.
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Sokan lelik benne örömüket, és ez nem véletlen. A havas domboldalon, tapasztaltabbaknak hegyoldalon történő lesiklás akár snowboardon akár sílécen olyan élmény, amely rendszeres és meghatározó pontjává alakult számos ember vagy család életének. Sem belevágni, sem megtanulni nem nehéz, mert már az első botladozásokat követően élvezetessé válik a lesiklás, és a továbbiakban, ha Ön is a sport rabjává válik, akár maga is tökéletesítheti tudását alkalomról alkalomra. Az alapok elsajátítását profi magyar oktatók segítik, és a két nap alatt biztos alaptudásra tesz majd szert. Adjon hát lehetőséget magának arra, hogy az eddig csak átvészelt teleket a jövőben lelkesen és izgatottan várja!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Mióta a televízió rendre közvetíti a világ rangos rally versenyeit, mindannyiunk számára közelivé vált ez az embert próbáló, nagy logisztikai érzéket, összpontosítást és ügyességet igénylő technikai sport. Ha Ön bátor, kalandvágyó, és kacérkodott már a gondolattal, hogy rázna egyet a terepen, most a legkiválóbb pilóták mellé ülhet be navigátorként. A Technosport Hungary alapítói személyesen veszik kezükbe a kormányt, és saját építésű Nissan Pick-up versenyautóikban garantálják az izgalmakban bővelkedő köröket. Izgulja végig a többiek által rótt köröket, majd pattanjon be a Dakar legeredményesebb magyar versenyzői – Kis Sándor vagy Czeglédi Péter – mellé, és élvezze az útnak alig nevezhető út porát!
| • | Az Élmény-kupon az alábbira |
| jelent meghvást: |

Ez a program rajtunk kívülálló okok miatt megszünt. Kérjük válasszon másik programot. Megértését köszönjük!

| BUDAVÁR TOURS Utazási Iroda H-1011 Budapest, Batthyány tér 5-6. A Batthyány téri vásárcsarnok első emeletén. Telefon: (+36-1) 355-4299 Fax: (+36-1) 3568590 Online utastájékoztató E-mail az irodának: ertekesites@budavartours.hu E-mail a weboldallal kapcsolatban: webmester@budavartours.hu IKIM engedély szám: R-236/92/97 A magyar Utazásszervezők és Közvetítők szövetségének tagja. |
Nyitva tartásunk: Hétfő: 9-19 óráig Kedd: 9-19 óráig Szerda: 9-19 óráig Csütörtök: 9-19 óráig Péntek: 9-19 óráig Szombat: 9-15 óráig Vasárnap: zárva |
|
budavartours.hu ©1998-2008. A Budavár Tours web-oldalain található összes információ, kép és egyéb anyag másolása, felhasználása (kivétel: szöveg idézés forrás megjelöléssel) csak a Budavár Tours kifejezett engedélyével történhet. Tájékoztatjuk, hogy az oldalon szereplő helyesírási- és hibás feltöltésből származó hibákból adódó félreértések és károk miatt a Budavár Tours Utazási Iroda semminemű felelősséget nem vállal. |
|

